2013. február 26., kedd

Cake Pops - kekszgolyóból

Nagy divat lett a Cake Pop készítés mostanság. Eddig nagyon idegenkedtem tőle, de rátaláltam egy játékra (SAD 13. Sütinyalóka) és mivel megfogadtam, hogy a lehető legtöbb blogos játékon részt fogok venni, ezt sem hagyhattam ki. Egyébként érdekes volt kipróbálni. A macerás elkészítéstől eltekintve tényleg nagyon tetszetős, mutatós, jópofa, cuki és még sorolhatnám. Már régen terveztem kekszgolyót, így most a hétvégén neki is álltam. Ebből alakultak ki az én kis sütinyalókáim, amiket a normál kekszgolyóktól eltérően bevontam csokival és úgy forgattam meg a kókuszban. A kész műveket pohárba állítottam és magamban megjegyeztem, hogy ez nem is akkora művészet, mint gondoltam. Szóval aránylag könnyen ment, amíg az egyik golyó úgy nem gondolta, hogy akkor ő most lecsúszik a pálcikán. Itt adtam fel és inkább fejtetőre állítottam őket egy kistányéron. Ez a tuti módszer, persze csak akkor, ha ilyen nem túl kényes dekorációt választunk, mint amit én. Talán húsvétra készítek valami hasonlót színes cukormázzal vagy színes cukorkákkal egy kis tavaszi hangulatkeltési céllal.

Hozzávalók:

kb 20db-hoz

250g darált háztartási keksz
1 db natúr tömlős sajt (100g)
2 evőkanál eperlekvár
50 gr puha vaj
1 narancs reszelt héja
1 dl narancslé
tej
1 evőkanál kakaópor
porcukor (ha valaki nem találja elég édesnek a kekszes masszát, - én nem tettem bele extra cukrot)

saslik pálcikák, tej- vagy étcsokoládé, kókuszreszelék

Mindent belepakolunk egy tálba és elkezdjük egy fakanállal összedolgozni, közben folyamatosan adagoljunk hozzá tejet, amíg össze nem áll. Ne legyen nagyon ragacsos, hogy könnyen lehessen formázni kézzel. Kb 3 cm átmérőjű golyókat formázunk a masszából.

A pálcikák végét csokiba mártjuk, hagyjuk egy kicsit száradni majd dugjuk a golyókba. Tegyük a hűtőbe fél órára. Ezután evőkanál segítségével mártogassuk meg folyékonyra olvasztott csokoládéba. A felesleget csepegtesük le és azonnal forgassuk meg a kókuszreszelékben. Fejtetőre állítva hagyjuk a csokit megszilárdulni, ehhez tegyük ki a spájzba vagy a hűtőbe. Tálaláskor állítsuk őket pohárba.



2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy a macerás elkészítést feledtette a végeredmény, nagyon jók lettek! Remélem láthatom majd a Húsvétra készülő nyalókákat is! ;-)
    Köszönöm, hogy velem játszol!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, , szerintem is egész jól néznek ki, ahhoz képest, hogy én csináltam ;-)))) Jó lenne Húsvétra valami hímes tojáshoz hasonlót csinálni.

      Törlés