2015. február 15., vasárnap

New York sajttorta

Tudom, nagyon divatos kiírni, hogy cheesecake, de én csak azért is magyarul írom. Remélem kipróbáljátok, hiszen nagyon könnyű elkészíteni, nagyon finom, nem túl cukros, és nagyon könnyű desszert. 



Hozzávalók:

Keksz alap: 200gr darált keksz (lehetőleg valami ropogós zabkeksz), 80gr olvasztott vaj, 2 evőkanál cukor.

A keksz alapot összekeverjük és egy kivajazott tortaforma aljába nyomkodjuk. 180 fokon 10 percig sütjük. Ezalatt összekeverjük a krémet.

Krém hozzávalói:
900gr tejszínes krémsajt
250gr cukor
3 evőkanál liszt
1 evőkanál vanília kivonat
1 citrom lereszelt héja
1 1/2 evőkanál citromlé
3 tojás
3dl tejföl

A krém hozzávalóit is nagyon egyszerűen összekeverjük, majd a megsült keksz alapra öntjük. Visszatesszük a sütőbe és 180 fokon 15 percig, majd 125 fokon 30 percig sütjük. A krém ne legyen már folyékony, de lehet remegős. Hagyjuk kihűlni.

Tejfölös máz:
2 evőkanál citromlé
1 evőkanál barna cukor
1,5 dl tejföl

A máz hozzávalóit is csak összekeverjük és a már langyos sajttorta tetején szétterítjük. Nem kell nagyon kikenni a szélére, maradhat egy kis pereme.

Fogyasztás előtt legalább 4 órára tegyük hűtőszekrénybe.




Túrófánk

Ez egy nagyon gyors desszert. Aki szereti a túrógombócot, azt fogja gondolni, hogy ez szinte ugyanaz, csak nem főzve, hanem sütve. Persze kicsit mások a hozzávalók, de az íze ugyanaz. A receptet itt találtam.


Hozzávalók:
80gr liszt
2 tojás
500gr tehéntúró
1 narancs reszelt héja
1 kávéskanál sütőpor
50gr porcukor
1 teáskanál fahéj

A fahéj és a cukor kivételével mindent tálba teszünk és alaposan összekeverjük. A masszából diónyi gombócokat formázunk. Forró olajban kisütjük. Ez csak 2-3 percet vesz igénybe és a fánkok maguktól meg fognak fordulni. Amikor mindenütt szép aranybarnák, szedjük ki papírra és csepegtessük le. Ha már nem nagyon forrók, forgassuk bele a fahéjjal összekevert porcukorba, majd fogyasszuk el.

Puffancsok

Egyik este rádöbbentünk, hogy elfogyott a kenyér, én meg emlékeztem erre a receptre egy könyvből (Zöldcitromos pite és gyilkosság). Megmentettük vele az estét. Vajjal megkenve, sajttal, még szalámival is lehet fogyasztani.

Hozzávalók:

4 tojás
5dl tej
1 teáskanál só
250gr liszt


Kézi habverővel verjük fel a tojásokat. Nem kell túl habosra verni. Jól keverjük bele a tejet, majd a lisztet és a sót. Keverjünk belőle sima tésztát. Ha maradnak benne kisebb lisztcsomók, nem baj.

Egy 12-es muffintepsit olajozzunk ki, majd öntsük bele a tésztát a mélyedésekbe majdnem a pereméig.

230 fokra előmelegített sütőben süssük 25-30 percig. A sütőt ne nyissuk ki közben, mert azonnal össze fognak esni. Ha megsült, vegyük ki a tepsit a konyhapultra és egy hegyes késsel szúrjuk ki a puffancsok tetejét, hogy a gőz távozhasson. Pár perc múlva borítsuk ki a kész sütiket egy kosárba és még melegen tálaljuk vajjal, lekvárral, bármilyen ízesített szendvicskrémmel.


2015. január 1., csütörtök

Lencsefőzelék

Hagyományos újévi étel a lencse. Én nagyon szeretem főzeléknek elkészítve, így nagyon is illik a szintén hagyományos malacsülthöz. 



Hozzávalók:
300gr lencse
2db babérlevél
1 gerezd fokhagyma (felaprítva)
1 kisebb vöröshagyma (felaprítva)
1 darabka füstölt hús, szalonna vagy kolbász (helyette egy darab füstölt ízű leveskocka)
1dl tejföl
1 evőkanál liszt
1 kávéskanál pirospaprika
1 teáskanál mustár (hagyományos, nem csípős)
2 teáskanál cukor
1 teáskanál ecet


A lencsét szűrőben leöblítjük, majd feltesszük főni annyi vízben, ami bőven ellepi. Adjuk hozzá a füstölthúst, a babérlevelet és a hagymákat. Kb 1 óra hosszát kell főzni kis lángon, közben többször keverjük át és ellenőrizzük, hogy kell-e pótolni a vizet. Kóstolás után döntsük el, hogy megfőtt-e a lencse. A főzési idő végén sózzuk meg, és adjuk hozzá a leveskockát, ha használunk ilyet. Ha a lencse megfőtt, jöhet a sűrítés. A megfőtt lencsén ne hagyjunk túl sok vizet, éppen csak lepje el,  inkább kanalazzunk le belőle, mert az nem jó, ha a főzelékünk inkább levesre hasonlít (bár van aki hígabban szereti).

A tejfölt keverjük jól ki a liszttel, a pirospaprikával és a mustárral és a cukorral, majd ezzel sűrítsük be a főzeléket. Adjuk hozzá a kiskanál ecetet, de ezzel már ne főzzük tovább.

Sült hússal, vagy pörkölttel megpakolva is nagyon finom.

Változat: fél kg sertéshúsból készített (vagy maradék) pörköltet a kész  lencsefőzelékkel összeöntünk, összekeverjük és másnapi fogyasztásikg eltesszük a hűtőbe. Istenien összekeverednek az ízek, igaz nem a legszebb étel, de nagyon finom.


Fűszeres kávés datolyás sütemény


Hozzávalók:
150gr kimagozott datolya
2,5dl feketekávé (forró)
75gr vaj (olvasztott)
100gr cukor
1 tojás
1 narancs héja (kihagyható)
175gr liszt
1 csomag sütőpor
1 teáskanál fahéj
1/2 teáskanál gyömbérpor
egy csipet szerecsendió por

Máz:
50gr vaj
80gr barnacukor
fél diók (15-20 szem)



A datolyákat forrázzuk le a kávéval és 20 percig hagyjuk állni. Ezután szűrjük le. A felfogott kávét keverjük ki az olvasztott vajjal, a cukorral és a tojással. Adjuk hozzá a száraz hozzávalókat és keverjük szép simára. 20cm-es kivajazott és kilisztezett formába öntsük bele. A tetejét rakosgassuk ki a datolya darabokkal.

180 fokosra előmelegített sütőben süssük 35-40 percig.

Amíg a tészta sül, egy serpenyőben kezdjük el karamellizálni a cukrot. Ha már elolvadt, adjuk hozzá a vajat és hagyjuk azt is felolvadni. Főzzük addig, amíg sűrű szirupot nem kapunk. Adjunk hozzá 1-2 evőkanál vizet, hogy szép sima szószt kapjunk. (Ez itt nekem nem sikerült, mert nem olvasztottam fel rendesen a cukrot, így nem lett szép a máz.). A víz hozzáadásakor vigyázzunk mert felhabosodva forrni kezd az egész, nehogy kifusson. A tűzről levett mázba forgassuk bele a diódarabokat.

Ha megsült a tészta, hagyjuk hűlni egy kicsit, majd locsoljuk meg a diós sziruppal (ha ez közben nagyon besűrűsödne, melegítsük fel újra). Rendezzük el csinosan a diókat a tetején. Ez a sütemény zárt dobozban több napig is eltartható, nagyon különleges ízű, nálunk mindenkinek ízlett. Jól illik egy jó forró teához, vagy akár egy csésze kávéhoz is ezeken a fagyos téli napokon.



Isler



Hozzávalók :

100gr darált dió
70gr porcukor
280gr liszt
csipet só
200gr vaj
1 kávéskanál fahéj

A hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk, és hűtőbe tesszük egy órára. Több részletben kinyújtjuk kb. 3 mm vastagra és kiszaggatjuk tetszés szerinti átmérőjű kerek formákra. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. A korongoknak szép világosnak kell maradniuk.

Ha kihűlt, kettőt-kettőt lekvárral összeragasztunk és csokimázzal bevonjuk a tetejét. Ehhez a mennyiséghez elég egy fél tábla étcsoki, amelyet a mikróban alacsony fokozaton megolvasztok, és egy kávéskanál olajat keverek hozzá, hogy szilárduláskor ne legyen annyira kemény. Ha kibírjuk, akkor legalább egy éjszakát hagyjuk zárt dobozban, hogy a sütik megpuhuljanak, így sokkal finomabbak lesznek.