2015. január 1., csütörtök

Lencsefőzelék

Hagyományos újévi étel a lencse. Én nagyon szeretem főzeléknek elkészítve, így nagyon is illik a szintén hagyományos malacsülthöz. 



Hozzávalók:
300gr lencse
2db babérlevél
1 gerezd fokhagyma (felaprítva)
1 kisebb vöröshagyma (felaprítva)
1 darabka füstölt hús, szalonna vagy kolbász (helyette egy darab füstölt ízű leveskocka)
1dl tejföl
1 evőkanál liszt
1 kávéskanál pirospaprika
1 teáskanál mustár (hagyományos, nem csípős)
2 teáskanál cukor
1 teáskanál ecet


A lencsét szűrőben leöblítjük, majd feltesszük főni annyi vízben, ami bőven ellepi. Adjuk hozzá a füstölthúst, a babérlevelet és a hagymákat. Kb 1 óra hosszát kell főzni kis lángon, közben többször keverjük át és ellenőrizzük, hogy kell-e pótolni a vizet. Kóstolás után döntsük el, hogy megfőtt-e a lencse. A főzési idő végén sózzuk meg, és adjuk hozzá a leveskockát, ha használunk ilyet. Ha a lencse megfőtt, jöhet a sűrítés. A megfőtt lencsén ne hagyjunk túl sok vizet, éppen csak lepje el,  inkább kanalazzunk le belőle, mert az nem jó, ha a főzelékünk inkább levesre hasonlít (bár van aki hígabban szereti).

A tejfölt keverjük jól ki a liszttel, a pirospaprikával és a mustárral és a cukorral, majd ezzel sűrítsük be a főzeléket. Adjuk hozzá a kiskanál ecetet, de ezzel már ne főzzük tovább.

Sült hússal, vagy pörkölttel megpakolva is nagyon finom.

Változat: fél kg sertéshúsból készített (vagy maradék) pörköltet a kész  lencsefőzelékkel összeöntünk, összekeverjük és másnapi fogyasztásikg eltesszük a hűtőbe. Istenien összekeverednek az ízek, igaz nem a legszebb étel, de nagyon finom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése