2014. július 10., csütörtök

Mini sárgabarackos túrótorták

Az egyik könyvben, amit olvasok, mini meggyes túrótortácskákat emlegetnek, és recept is van hozzá. Ehhez hasonlót készítettem, de mivel meggy már nem volt, sárgabarackból. Nagyjából egy ültő helyünkben felfaltuk az összeset.

Hozzávalók:
Kekszes alap

50gr vaj
1 marék dió (durvára darálva)
8db zabkeksz

Krém:
100gr tejszínes krémsajt
250gr tehéntúró
1 kávéskanál vaníliakivonat
1 tojás
fél citrom leve
2-3 evőkanál cukor
2 evőkanál tejföl
1 marék aszalt áfonya vagy mazsola

A tetejére:
kb. 6 szem sárgabarack
2 teáskanál étkezési keményítő
1 evőkanál cukor
1 evőkanál citromlé
1dl víz

A kekszet durvára ledaráljuk, összekeverjük a dióval és az olvasztott vajjal. A 12 adagos muffintepsi mélyedéseibe papírt teszünk és a kekszes keveréket szétosztjuk a papírok aljába. Jól letömörítjük egy kanál hátával.

A krém összetevőit egyszerűen csak simára kikeverjük és ezt is szétosztjuk a tortácskákba.

175 fokos sütőben kb fél óráig sütjük (amíg a teteje elkezd színesedni).

A tepsiben hagyjuk kihűlni. Ne ijedjünk meg, mert a krém össze fog esni egy kicsit.

A barackokat felaprítjuk és a vízzel és a cukorral feltesszük főni. Pár perc után hozzáadjuk a citromlevet és a keményítőt, melyet a víz másik felével hidegen elkevertük. A keményítővel már csak egyszer felforraljuk és kész. A barackos masszát a torták tetejére kanalazzuk és jól behűtve tálaljuk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése