2013. október 24., csütörtök

Csokoládés mokkatorta

Elhatároztam, hogy mostanában csak az új magazinjaimból fogok sütögetni. Ezt az egyszerű, gyorsan elkészíthető tortácskát választottam. A recept 18cm-es formához illik, ha nagyobb a tortakarikátok, duplázzátok meg, mert nekem még így is elég alacsony lett. A recept a Good Food októberi számából származik.

Hozzávalók:

Tészta:
3db tojás
70gr cukor
1evőkanál feketekávé
70gr búza finomliszt
1evőkanál kukoricaliszt
2evőkanál kakaópor
1 kávéskanál sütőpor
kevés vaj
egy csipet só

A tojásokat tálba ütjük, kimérjük hozzá a cukrot, egy evőkanál feketekávét és géppel habosra keverjük. A száraz hozzávalókat egy másik tálban összevegyítjük, majd a tojásos masszával sima tésztává keverjük. Kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, és 180 fokos sütőben nagyjából 15-20 perc alatt megsütjük. Kicsit hagyjuk a formában pihenni, majd rácson hűtsük ki. Vágjuk két egyforma lapba. Ha púpos lett a tésztánk, nem baj, attól még a végeredmény szép lesz.

Töltelék:
30gr étcsokoládé
1evőkanál feketekávé
100gr natúr krémsajt
100gr natúr joghurt
2evőkanál cukor

A krémsajtot a cukorral és a joghurttal simára keverjük. Elfelezzük.
A csokit kis tálkában felolvasztjuk és kikeverjük a kávéval és a krémsajtos töltelék felével. A kétféle krémet felhasználásig jól kihűtjük.

A kihűlt tortalapok közé kenjük a fehér krémet, a tetejére pedig a csokisat. Hagyjuk a tetejét egy kicsit bozontosra, úgy csinosabb és a tészta esetleges púposságát is könnyebb elfedni így.

Olvasszunk meg egy kis ét- vagy fehér csokit (2-3 kockát) és csorgassunk belőle mintát a torta tetejére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése