2013. május 7., kedd

Rebarbara pite


Két évvel ezelőtt kaptam rebarbara töveket. Tavaly a száraz időjárás miatt alig tudtam szedni róla valamit, de idén szerencsére ez másképp van és már tudtam szedni egy helyes kis csokorral, pont elég lett egy kerek pitéhez. A receptet a Mindmegette-n találtam és nem okozott csalódást. Meg tudtam volna enni a fele tortát egyszerre. Az a jó benne, hogy kevés cukorral készül, és frissítő ízű, nem telít el gyorsan.

Tészta:
200gr liszt
80gr vaj
1 teáskanál cukor
1 csipet só
2 evőkanál tejföl

A lisztet a vajjal elmorzsoljuk majd a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk. Kibélelünk vele egy kerek piteformát. Legyen kb két centiméteres pereme a tésztának. 150 fokra melegített sütőben 10 perc alatt elősütjük. Világos maradjon a színe.

Töltelék:
350gr tisztított rebarbara
100gr cukor
1 teáskanál vanília aroma
2 tojás
1 evőkanál liszt
2dl tej

A feldarabolt rebarbarát serpenyőbe helyezzük, rászórjuk a cukor felét és pár percig pároljuk. Vigyázzunk, hogy a rebarbara darabok ne essenek szét, azaz ne főzzük túl. Ha kész, hűtsük ki.

A töltelék többi hozzávalóját keverjük ki egy tálban.

Az elősütött tésztára szépen rendezzük el a rebarbarát, a serpenyőben maradt pár kanál levét is öntsük rá. Kanalazzuk rá a tojásos – tejes keveréket és tegyük vissza a sütőbe. Süssük addig, amíg a teteje elkezd színesedni és szépen megszilárdul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése