2013. augusztus 5., hétfő

Cajun csirke tésztával és zöldségekkel

Megláttam a helyi boltban a Cajun keveréket és mivel kedvenc gasztromagazinomban, a Good Foodban már többször láttam cajun ételt, gondoltam megveszem. Fogalmam sem volt, mire számítsak, milyen lesz az ízvilága, de be kellett vállalnom. A kipróbálásra kiválasztott ételt viszont nem az újságban találtam, hanem egy amerikai hölgy, Gina blogján, aki csupa egészséges ételt főz, és kitűnő ötletei vannak.


Hozzávalók:

250gr hosszúmetélt
1 egész csirkemell csíkokra vágva

1-2 evőkanál Cajun fűszerkeverék (ízlés szerint)
fokhagyma só ízlés szerint
1 evőkanál olívaolaj
1-1 sárga és piros színű paprika vékony csíkokra vágva
250gr csiperke gomba feldarabolva
fél lilahagyma
3 gerezd fokhagyma
2db paradicsom felkockázva
2dl csirkehúsleves
1 evőkanál liszt
3 evőkanál krémsajt
1dl tej
só, frissen őrölt bors
mogyoróhagyma

A zöldségeket készítsük elő. A tejet, a krémsajtot és a lisztet keverjük el egy kisebb tálkában és tegyük félre. A húst fűszerezzük a cajun keverékkel, fokhagymasóval és ízlés szerint sóval. A tésztát a szokásos módon főzzük ki.

Tapadásmentes serpenyőt forrósítsunk fel, locsoljunk bele egy kevés olajat és 5-6 perc alatt pirítsuk meg a csirkehúst. Ha soknak találjuk a húst, két részletben is készíthetjük, mert ha nagyon tele a serpenyő, akkor nehezebben pirul. Tegyük félre a kész húst. A serpenyőben tovább folytatjuk a munkát a zöldségekkel. Kevés olajon pirítsuk meg a paprikát, hagymát és fokhagymát 3 -4 perc alatt. Utána adjuk hozzá a gombát és a paradicsomokat és pár percig pirítsuk tovább, amíg minden roppanósan puha lesz. Fűszerezzük még sóval, borssal és fokhagymasóval ízlés szerint.

Öntsük fel a levessel és a krémsajtos keverékkel. Forraljuk fel és lassan, kevergetve főzzük együtt két percig. Most tegyük vissza a húst a serpenyőbe és főzzük együtt 1-2 percig. Kóstoljuk meg és fűszerezzük, ha úgy érezzük, hogy szükséges.

Ha kész, a leszűrt tésztával alaposan forgassuk össze, szórjuk meg apróra kockázott mogyoróhagymával vagy snidlinggel. - (Nálam ez elmaradt, de ez csak a díszítés miatt fontos.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése