2013. január 15., kedd

Csülökpörkölt puliszkával


Puliszkát eddig életemben egyszer láttam, Anyu készítette és a Nagymamámmal élvezettel kanalazták be hideg tejjel. Megkóstoltam, de valahogy nem jött be. Lehettem akkor vagy 13 éves, és ami elsőre nem ízlett, azt nem voltam hajlandó többször megkódtolni. Mára azonban az előítéleteket elfelejtettem, főleg amióta húsételek köreteként is láttam puliszkát. Tervbe volt véve a készítése, és kapóra jött, hogy a csülökpörkölthöz jól illik.

Hozzávalók:
1 nagyobb sertéscsülök
pár gerezd fokhagyma
2db vöröshagyma
olaj vagy zsír
só, bors, pirospaprika
1db paradicsom
1db paprika

A csülköt kicsontozzuk és apró kockákra feldaraboljuk. Az olajon a hagymákból, paradicsomból és paprikából pörköltalapot készítünk, amit pirospaprikával színesítünk. A húsokat beletesszük és egy kicsit átpirítjuk. Öntünk alá egy pohár vizet és néha megkevergetve addig főzzük, míg megpuhul és jól besűrűsödik a szaftja.

A puliszkát én így készítem:

1 liter vizet forralok, beleszórok 250g kukoricadarát és kevergetve sűrűre főzöm. Pár perc az egész. 1 teáskanál sóval ízesítem. Ha már lekapcsoltuk alatta a lángot, lefedve hagyjuk állni, még akkor is tovább puhul. Nem kell túl keményre főzni, ha pörkölthöz akarjuk enni, legyen lágy, de azért tartsa meg a formáját, amikor egy kanállal a tányérba pakoljuk.

 A legjobban a savanyú uborka, vagy kovászos uborka illik hozzá.

2 megjegyzés:

  1. Most volt nemrég nálam is csülökpörkölt, imádjuk, de puliszkával még soha nem készítettem, ill. puliszkát még nem csináltam soha, egyszer ki kéne már próbálni:-)))))Ahogy nézem a receptedet nem nehéz elkészíteni, és kukoricadara kell hozzá, nem kukorica liszt:-))))Azt be kell szereznem:-))))

    VálaszTörlés
  2. Soha nem hittem volna, hogy jó a puliszka, de tényleg érdemes kipróbálni. Nekem azóta az egyik kedvencem lett pörkölttel.

    VálaszTörlés